Mivel megfogadtam, hogy ez egy kultúrblog is lesz és nemcsak
a személyes tapasztalatainkat fogja tartalmazni, hanem az itteni népek és
szokások jellegzetességeit is ezért gondoltam ma megírom az első ilyen jellegű
bejegyzést. Egy olyan nepcsoportról mesélek ma nektek, amelyekről viszonylag
keveset lehet hallani, hol egy egyik legegyedülállóbb a világon. Bemutatom a
félnomád Lappföldi számikat!
A finn-ugor nyelvcsaládba tartozó számik Skandinávia
legrégebbi kisebbsége és egyetlen ősi népe, Finnországban 1995 óta számítanak
őslakosoknak. Változatos adatok szerint a finn Sami lakosság körülbelül 9000
főt számlál és további többezer (8-135 ezer közti populáció, de ez nagyon
vitatott a mai napig) található Norvégiában, Svédországban és Oroszországban. A
számi populáció többsége Norvégiában él, de kisebb csoportok itt is
fellelhetők. Az hogy pontosan ki számít száminak és mi az hogy száminak lenni
egy nagyon nehezen megfogható dolog több okból, például kulturális
asszimiláció, szerteágazó dialektus rendszer (kb. 50 dialektus) és a populáció
szétszórtsága miatt is. A jelenlegi meghatározás a számi nyelv ismeretét vagy
közvetlen számi rokont jelent. A számik által elfoglalt, több országot átívelő
északi földet Sápminak nevezik, amely valamiféle átfedésben van a Lappföld kifejezéssel,
de mégsem azonos. Sápminak nincsenek jól meghatározott földrajzi vagy politikai
határai. Az pedig, hogy a 'Sami', illetve a 'Lapp' kifejezések honnan
származnak és mit jelentenek a mai napig változatos nyelvtörténelmi teóriák
alapjául szolgálnak, amelyek kibogozását olyasvalakire hagyom aki több
nyelvészeti tudással rendelkezik nálam (ha van ilyen, szívesen meghallgatjuk)!
Annyi biztos, hogy a Sápmi kifejezés szélesebb körben elfogadottabb, míg a Lapp
(jelentése: foltozásra használt rongydarab) megnevezés sok helyen derogálóan
hat. A legnagyobb számi lakossággal rendelkező finn városok a következők:
Inari, amely a Finn Számi Parlament (Saamelaiskäräjät, 1973) székhelye is
egyben, Utsjoki, Enontekiö és Sodankylä. Számi kultúrális központnak Norvegia Kautokeino
városa minősül, amely székhelye számos számi iskolának, egy renszarvás
tenyésztéssel foglalkozó szakiskolának valamint a Sami egyetemnek és
kutatóintézetnek. Több számi jogi és politikai intézetnek ad otthont még ez a
város.
A számik legalább 5000 éve élnek Skandinávia legészakibb
területein, de találtak mar Kr.e. 10000-ből származó régészeti leleteket,
kőfaragásokat is a vidéken. A számi családi csoportok (siida) életmódját már
akkor is a halászat és a renszarvástartás jellemzte (később tengeri és hegyi
számiknak hívták a két életformát) és mivel nem függtek a nagyobb európai
kereskedelmi útvonalaktól, így az 1349-es bubópestis miatt sem csappant meg úgy
a számuk, mint a szomszédos norvég népességnek. A pestisben meghaltak farmjait
elfoglalva alakult ki a hegyi számi életforma, mely rénszarvastenyésztéssel és
háztáji gazdálkodással foglalkozott. A számi családot a család legidősebb tagja
vezette nemtől függetlenül. A számi családok házakat valamint szarvasbőrből készült jurtaszerű sátrakat
(lavvu) építettek. A későbbiekben számos atrocitást szenvedett és a mai napig
szenved is el ez a nép, ugyanis többször kísérelték meg tudatosan kiirtani a
számi kultúrát, sőt volt amikor 3 országnak is kötelességük volt adót fizetni a
rénszarvasterelés miatt. Manapság a faipar, az olajipar, a bányászat és a
globális felmelegedés fenyegeti a rénszarvasok legelőit és ellőhelyeit,
valamint a modern turizmus az eredeti számi kultúrára kifejezetten károsan hat,
a lutherán vallás pedig rákényszerítette a számikat a vezetéknevek bevezetésére
és a hagyományos számi nevek elhagyására. Még Finnországban is, ahol minden
gyermeknek joga van a saját anyanyelvén is tanulni, továbbra is nagyon hiányos
a számi nyelvoktatás, bár létezik néhány kifejezetten számi iskola. Finnországban
egyébként 3 számi nyelvet beszélnek, ez az északi, skolt és inari számi. A
számikat a mai napig sajnos inkább nyelvi kisebbségként kezelik, mint valódi
őslakos közösségként, ahogyan a nyelvoktatás és számi nyelvű szolgáltatások
sem, így a szabad földhasználat sincs megoldva.
Következzen a kedvenc részem, a számi kézművesség, avagy a
duodji. A számi művészetre jellemző, hogy természetes anyagokból (fa, csont,
agancs, bőr, szőr, nyírfakéreg, stb.) készülnek a tárgyak és általában díszesek
de mégis inkább praktikusak, mindennapi használatra készülnek. A ruhákra is igazak a fenn említettek, jellemző, hogy
feltüntetik a viselője törzsét vagy származási helyét, de manapság inkább már
csak alkalmi viseletként használják őket, pedig régen rénszarvast is ebben
tereltek. Néhány gyakrabban látható (és szuvenírként is kapható) számi
kézművességek a következők:
čiehgahpir: díszes kék és piros színű, szalaggal díszített
férfisapka, amelynek csúcsai a szélrózsa minden irányába mutatnak.
gákti: a hagyományos számi öltözet a gákti. Színes
(túlnyomón piros, sárga, kék, zöld, fehér de az Inari számiknál fekete is) és
bőségesen, de szabályok szerint díszítet. Reprezentálja a viselőjének
származását, hovatartozását és családi állapotát, a férfiaké rövidebb, a
nőké hosszabb. Régebben rénszarvasbőrből, manapság inkább gyapjúból, pamutból
vagy filcből készül. A kiegészítők közé tartozik sapka, jellegzetes öv, sál és
több ezüst vagy ón bross. A hozzáillő mokaszin rénszarvasbőrből/szőrből készül
és hímzett pántokkal díszített, lehet lekerekített vagy kunkoros orrú, bele
puha sást helyeznek a hideg ellen.
luhkka: a gáktira ráhúzott vastag gyapjú ponchószerű
kuksa (guksi): ez egy fapohár, melynek az a jelegzetessége, hogy
nyírfacsomóból készül, így igen strapabíró és akár egy életen át is kitart. A
kuksat csak vízzel szabad kimosni, ugyanis bármilyen vegyszer károsíthatja az
összetételét, sőt egy mondás szerint aki nem hegyi patakban mossa ki a poharát,
annak elvész a szerencséje. Készülhet rá bőrből szalag, illetve fül is
rénszarvas vagy jávorszarvas csontból. Esküvő esetén a kuksából úgy kell inni,
hogy először csak keveset töltünk bele és ezt órajárással ellentétes irányban,
úgy kell lögybölni, hogy az kifolyjon a pohár felső szélén, majd ezt
órajárással megegyezően is megismételjük. Harmadik alkalommal tetszőleges
mennyiséggel töltjük meg a kuksát.
Komsiopallo, komsekule (bölcsőgömb): sajnos nem tudtam annyi
információt gyűjteni, mint amennyit szerettem volna arról, hogy ez mennyire
modern vagy ősi számi eszköz, de több helyen láttam már ékszer formában. Amit
olvastam róla, az azt írja, hogy az ezüst vagy ón bölcsőgömböt a böclső fölé
azért helyezték, hogy az alvó babákat megóvja a gonosz koboldoktól, akik
hajlamosak voltak kicserélni az
embergyerekeket a saját gyerekeikkel. A bölcsőgömbön később jelentek meg az
alsó kis karikák, amelynek funkciója állítólag az, hogy csilingelő hangjukkal
elijesszék ezeket a rosszakarókat és közben szerencsét is hozzanak. Később ezek
a bölcsőgömbök felkerültek a gáktira is.
A számi zenét nehéz jellemezni, azt tudom
javasolni hogy hallgassátok meg. Három fő típusa van a juoigan vagy joik, a
laavloe és a vuelie. Nagyon szép, lassúnak és szomorúnak hallatszik de azt kell
tudni róla, hogy a dal általában nem leírni próbálja azt amiről szól, hanem
azonossá válni vele, a vuelie pedig egy embert vagy egy eseményt mond el. A
yoik sokszor improvizált és bensőséges. Kísérőhangszernek dobot és
angyalgyökérből készült 'fadno' furulyát használnak, de sokszor csak az ének
szól. Aki hallott már Észak-amerikai indián zenét, annak szerintem hasonlóan fog
hangozni, többnyire a kántáló jellege miatt. Itt meghallgathattok egyet: https://www.youtube.com/watch?v=5XwpsgkM8m8. Ismertebb számi zenészek Marie
Boine, Wimme Saari, Annel Nieiddat és Ailohas (Nils-Aslak Valkeapää). A számi
hímnusz 1986 óta a 'Sámi soga lávlla' (A számi nép éneke), amely az 1906-ban
Isak Saba által írt számi vers megzenésített változata. Február 6 pedig Nemzeti
Számi Nap, ugyanis 1917-ben ezen a napon rendezték az első számi kongresszust
Trondheimben.
A számi hitvilág a Föld és az Anyatermészet (Máttaráhkká)
köré épül, úgy hiszik az embereknek és a természetbeli dolgoknak egyaránt
lelkük van, ám a vallásuk részletei területről területre változnak. A hármas
világfelosztásuk a jobboldali képen látható. A felső világ az Anyatermészet és
a Nap (Beijvve) világa, aki mindig nőnemű. A felvilágot a déli iránnyal, a
fehér színnel, a meleggel és az élettel asszociálják. A középső világ az
emberek és a mindennapok világa. Itt laknak a medvék is és a piros színnel
társul. A középső világot az alvilágtól a vérfolyó választja el. Az alvilág a
lelkek világa. A vérfolyót a lelkeknek kétszer kell átkelniük, egyszer amikor meghalnak
és egyszer amikor megszületnek. Közhiedelem volt, hogy a merülni tudó állatok a
víz alá merüléssel átjárhatnak az alvilágba, ide tartozik például a vidra, a
búvármadarak és a fóka. Az alvilág színe a fekete, iránya a hideg észak és
uralkodónője Jábmeáhkká volt. A számi vallási vezető, mint sok más hasonló
pogány vallásban a sámán (noaidi) volt, akinek a kelléke a sámáni dob, amely
bőrből készült és a három világgal valamint az istenségekkel, Máttaráhkká
lányaival dekorált.
Aki kíváncsi még a számi népi szokásokra és
történelemre az ha erre jár feltétlenül látogassa meg Rovaniemiben (ez a
Mikulásváros) az Arktikum múzeumot. Itt lehet találni értékes információkat és
kiállításokat melyek bemutatják az ember és a természet mostani és múltbeli
kapcsolatát a sarkkör felett. Az már csak extra, hogy van hópehely készítő
programjuk is (igen, beállítod a hőmérsékletet és a páratartalmat és már mehet
is a hópehelykészítés!) és állandó jégbarlangjuk, nem mellesleg építészeti
remekműnek számít a múzeumépület maga, mely az észak kapujául is szolgál. Aki
pedig számiul, illetve a számi kultúráról szeretne tanulni az megteheti a
norvég tromsoi, a svéd umlai és a finn oului egyemeken. Érdemes tudni, hogy a
számiknak számtalan kifejezésük létezik a rénszarvasra nemtől, kortól,
mérettől, színtől, agancsnagyságtól, viselkedéstől, teherbírástól és
szőrpuhaságtól függően. Ugyanez a hóval is! Aki szeretne további számi
szavakkal ismerkedni, az kattintson IDE!
________________________________________
Since I promised myself that this would be not just a
personal blog, but a cultural one as well containing the traditions and ways of
the people living here I am finally writing a cultural post. Today I will tell
you about a group of people who are extremely unique and are hardly heard of
outside of Scandinavia. I present to you the semi-nomadic Sámis from Lapland!
The Sámis, who belong in the Finno-Ugric language group are
Scandinavia's oldest minority and only native people. They are the indigenous
people of Finland by law as of 1995. According to various statistics the
Finnish Sámi population consists of approximately 9000 people and another 8-135
thousand (still very contested statistic) reside in the neighbouring countries
of Norway, Sweden and Russia. The majority of the Sémi population lives in
Norway, however small groups can be found here in Finland as well. Who is
considered Sámi and what it means to be a Sámi is a very difficult question due
to cultural assimilation, diversity of dialects (approx. 50 different dialects
exist) and the vast dispersion of the population. Currently those with Sámi
language skills or an immediate Sámi family member is considered Sámi. The
broad territory occupied by the Sámi spreads far across all of the Scandinavian
countries and is named Sápmi, which overlaps with the name Lapland, but isn't
identical. Sápmi does not have well defined geographical or political borders.
The meaning and origin of the words 'Sámi' and 'Lapp' are still the topic of
many philological discussions and theories and I will leave it to those who are
more experienced in these fields to talk about it (if someone does have any
information, please share)! What we know for certain is that Sápmi is a more
widely accepted term as Lappish (Lapp means a piece of cloth used to mend other
clothing) is considered derogatory in many places. The cities with the largest
Sámi populations are as follows: Inari, which is also the home of the Finnish
Sámi Parliament (Saamelaiskäräjät, 1973), Utsjoki, Enontekiö and Sodankylä. The
city Kautokeino in Norway is considered the Sámi cultural headquarters home to
many Sámi schools, a specialized school teaching reindeer husbandry and also a
Sámi university and research institute. This city also houses many other
legislative and political Sámi establishments.
The Sámi have been living in the most northern
parts of Scandinavia for at least 5000 years but artifacts and petroglyphs from
10000 BC have also been found. The way of life for Sámi family groups (siida)
was fishing and reindeer husbandry even back then (later called the Sea Sami
and Mountain Sami). Because they were less dependent on the major trade routes
of the time, the Sámi population was less affected by the bubonic plague in
1349, while the Norwegian population diminished greatly. The occupation of
farmhouses left behind by the dead lead to the development of the Mountain Sámi, who
continued herding reindeer and took up small-scale farming. The Sámi families
were lead by the eldest family member regardless of gender. They built houses
and teepee-like tents (lavvu) out of animal hides. The Sámis were later targets
to many atrocities including many attempts to deliberately wipe out their
culture, in fact there were times when they were obliged to pay taxes to 3
countries due to their reindeer herding lifestyle. Today the timber industry,
oil industry, mining and global warming are destroying reindeer pastures and
birthing grounds while modern tourism is dealing blows to traditional Sámi
culture. Christianity has forced the Sámis to introduce the use of surnames and
the abandonment of traditional Sámi names. Even in Finland, where every child
has the right to learn their native language, Sámi education is still very
insufficient, however a few Sámi schools do exist. Three Sámi languages are
spoken in Finland, the Northern, Skolt and Inari Sámi. To this day the Sámis
are treated as a linguistic minority rather than indigenous people of Finland.
Many issues are still unconfronted such as language education, the right to
receive services in their native language and land rights.
My favourite part is next and it is no other than Sámi
handcrafts called duodji. Sámi art uses all natural materials such as wood,
bone, antlers, hide, fur, birch bark etc. The Sámis were more concerned with
their tools being useful rather than decorative, so many utensils were designed
for everyday use. This is true about clothing as well. It is custom for
clothing to represent the family or place of origin of the person wearing it. Today the
traditional Sámi costume is worn for special occasions only, however previously
it was worn for reindeer herding and work as well. The most popular and
well known Sámi crafts are the following. These are usually available as
souvenirs as well.
čiehgahpir: or the Four Winds hat. This is a
ribbon-decorated blue and red hat worn by Sámi men, its corners point in all
for directions of the compass.
gákti: the traditional clothing of the Sámi is the gákti. It
is colourful (mostly red, blue, yellow, green, white but black as well in Inari
Sámi culture) and decorated based on rules. It represents the origin,
affiliations and marital status of the person wearing it. The mens' gákti is
shorter than the womens'. Back in the day it was made of reindeer hides and
sinew, today it is mainly composed of wool, cotton or felt. The gákti is
accessorized with a hat, a special belt, scarf and many silver or pewter
brooches. The moccasins to go with it are made of reindeer hide or fur decorated with a
ribbon and can have a round or curled toe. It is tradition to wear them
barefoot and to place soft sedge in them to protect against the cold.
luhkka: a thick wool poncho worn over the gákti.
kuksa (guksi): the kuksa is a wooden cup which is made from
a birch burl and because of this it is durable and can last a lifetime. It is
only supposed to be washed in water as detergents can damage the material it is
made of, in fact according to a saying, those who do not wash their kuksa in a mountain stream will run out of
luck. A leather strap or handle made of bone can be placed on it. If used during a wedding the kuksa must be filled only enough to wet the bottom of the
cup and swirled counter-clockwise in a way that the contents spill over the
brim. This should be repeated clockwise and the third time the kuksa may be
filled as full as desired.Komsiopallo, komsekule (cradle ball): unfortunately I
couldn't collect as much information as I would've like to regarding
how ancient or modern the use of the cradle ball is, but according to what I
did find the cradle ball was hung over a baby's cradle to protect them from
being swapped with a goblin baby, as the goblins had a tendency to swap their
children for human babies. The rings on the bottom were later added to the
cradle ball which are used to scare off ill-wishers as well as bring good luck
with their jingling sound. Later cradle balls were added to gáktis as well.
It is difficult to describe Sámi music, I recommend
listening to it. There are three main types, the juoigan or joik, the laavloe
and vuelie. They are all beautiful but sound somewhat melancholic and slow. It
is important to know that the songs are not intended to describe their subject
but more like become it, while the vuelie usually tells the story of a person
or event. Yoiks are usually improvised and are very personal. If there is instrumental accompaniment it is usually a hand drum or a 'fadno' flute made of Angelica, however a lot of times only singing is used. If you've heard North American native music you will probably think they are similar because of their chanting style. You can listen to yoik here: https://www.youtube.com/watch?v=5XwpsgkM8m8. More well-known Sámi musicians
include Marie Boine, Wimme Saari, Annel Nieiddat and Ailohas (Nils-Aslak
Valkeapää). The Sámi anthem has been 'Sámi soga lávlla' (the song of the Sámi)
since 1986, which is the musical adaptation of a Sámi poem written in 1906 by
Isak Saba. February 6th represents National Sámi Day as this is the day when the
first Sámi congress took place in Trondheim in 1917.
Sámi beliefs were built around the Earth and Mother Nature
(Máttaráhkká), they believe that humans and everything in nature holds a
spirit, however religious details vary from place to place. Their division of
the world into three is represented on the picture to the right. The upper
world belongs to Mother Nature and the Sun (Beijvve) who is female. It is
associated with warmth, life, the south and the colour white. The middle world
is the world of everyday life which is cohabited by humans and bears and is
represented by the colour red. The underworld is separated from the middle
worth by the blood river, over which souls must pass twice, once when they die
and once when they are born. It was also believed that animals capable of
diving underwater, like the loon, seal or otter would visit the underworld
during their dives. The colour black and the cold north represented the
underworld which was ruled by Jábmeáhkká. The spiritual leader of the Sámis,
like in many other pagan religions was the shaman (noaidi) whose prop was the
shaman drum made of hide and decorated with the three worlds and the deities,
the daughters of Mother Nature.
Whoever is interested in details of the Sámi
culture or history should definitely visit the Arktikum Science Centre in
Rovaniemi (home of Santa Claus). You can find valuable information and exhibits
here about the ancient and current relationship of man and nature in the
Arctic, not to mention their snowflake making program (yup, you just adjust
temperature and humidity and start building snowflakes) and their all-year
round ice cave. The building is also a very unique architectural masterpiece
serving as a gate to the north. For those who would like to learn the Sámi
language or more about the culture can also attend the universities or Tromso
(Norway), Umla (Sweden) or Oulu (Finland). Another interesting fact about the
Sámis is that they have a countless number of words describing reindeer
depending on gender, size, age, colour, antlers, temperament, ability to pull a
sleigh and softness of fur. This is also true for snow! If you'd like to get to
know some more Sámi words, click HERE!
References:
